Hírek
2024. máj. 10.
Igazgatóság
Nemzetközi gépírás verseny
Baranek Roland 11. E osztályos tanuló kiválóan teljesített a nemzetközi szövetség (Intersteno) által meghirdetett 2024 Internet Keyboarding Competition világversenyen.

Baranek Roland 11. E osztályos tanuló kiválóan teljesített a nemzetközi szövetség (Intersteno) által meghirdetett 2024 Internet Keyboarding Competition világversenyen. Több mint ezer résztvevővel 17 nyelven zajlott ez a rangos esemény, melynek célja, hogy a fiatalok a világ minden tájáról összemérhessék tudásukat társaikkal; és hogy az iskolák nemzetközi szinten is bemutatkozhassanak.
A résztvevőknek anyanyelvükön kívül minél több idegen nyelven kellett begépelniük a 10 perces szövegeket a szövetség honlapján található programba; az összes leütésszám adta meg a végső sorrendet. A regisztráció során egyéni azonosítót kaptak a jelentkezők, mellyel minden nyelven csak egyszer írhatták meg a másolás.
Roland 11 sikeres versenymunkát töltött fel: a magyaron kívül angol, spanyol, japán, német, holland, finn, olasz, portugál, francia és horvát nyelven is gépelt. A 17-20 évesek kategóriájában 716 indulóból a top 20-ba került, 18. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Lantos Eszter
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Egészségmegőrző edzés és előadás
Március 12-én fitness programon vettünk részt a Deákban
2025. márc. 13.
Igazgatóság

Tanirodai kiállítás a környezetvédelem jegyében
Bécsben tanirodai kiállításon vett részt a rePLAN nevű diákcégünk. A rendezvényen résztvevő csapatok a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében alakították ki a cégük profilját.
2025. márc. 12.
Igazgatóság

Mobilis látogatás
A 9. e osztály tanulói ingyenes interaktív foglalkozáson vettek részt március 7-én a Mobilisben
2025. márc. 12.
Igazgatóság