Hírek
2025. ápr. 7.
Igazgatóság
Fogyasztóvédelmi verseny 2025
Ebben az évben is megrendezésre került iskolánkban a Fogyasztóvédelmi verseny. Most is több osztály mérte össze tudását a kétfordulós versenyen.
Ebben az évben is megrendezésre került iskolánkban a Fogyasztóvédelmi verseny. Most is több osztály mérte össze tudását a kétfordulós versenyen.
2024. január közepén 13 csapat kezdte meg a megmérettetést az online fordulóval. A csapatoknak egyrészt fogyasztóvédelmi TOTÓ-t, gyakorlati tesztsort, valamint békéltető eljárás elindítására szóló kérelmet kellett kitölteniük. Készítettek egy fogyasztóvédelmi szempontból aggályos reklámot, illetve egy MOHU palackvisszaváltó rendszerével kapcsolatos videót.
A döntőre 2025. március 31-én került sor iskolánkban, ahol 5 csapat vett részt. Feladataik között a fogyasztóvédelem mellett szerepelt több zöld pénzügyekkel kapcsolatos kérdés is. A döntőt megelőzően a döntőbe jutott 5 csapatnak lehetősége nyílt ellátogatni a Méh Zrt. fehérvárcsurgói telephelyére, amelynek tapasztalatait prezentáció segítségével adták elő. Emellett a döntőben plakátot készítettek mesterséges intelligencia témakörben, fogyasztóvédelmi TOTÓ-t oldottak meg, és egy izgalmas fogyasztóvédelmi esetet is elemeztek. Emellett, minden csapatnak el kellett magyaráznia, hogy az általuk korábban készített reklám milyen fogyasztóvédelmi szempontokból problémás, és lehetséges megoldásokat is meg kellett fogalmazniuk arra, hogyan lehetne belőle korrekt reklám.
A zsűri tagjai dr. Opra Zsófia, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályának osztályvezetője; Galambos Zoltán, a LIDL régióigazgatója és Kovácsné Zimborás Ágnes Igazgatónő voltak, akik a verseny zárásában bíztatták diákjainkat a tudatos fogyasztóvédelemre.
A döntőbe bekerült csapatok helyezései:
I. Glamour hölgyek (9. g): Zobák Dorka, Csollány Csenge, Juhász Izabella, Sági Flóra
II. Isten Jobb keze (9. g): Pozsgai Bence, Égi Zsombor, Alavári Ármin, Gayer Máté
III. Topjoy (9. g): Füleki Fanni, Hanich Vivien, Hangyál Réka, Rogács Csepke
IV. Quatro (10. g): Király Nóra, Józsi-Tóth Petra, Szabó Virág, Szokolics Nóra
V. Észbontók (9. g): Novák Aletta Nóra, Józsa Barbara Laura, Sáhó Petra, Samu Alexandra
A csapatok értékes jutalomban részesültek.
A zsűri munkáját segítették, illetve a felkészítésben részt vettek: Dr. Polster Csilla és Kollár Piroska tanárnők.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nemzeti gyásznap
2025. április 26-án nemzeti gyásznap lesz Ferenc pápa halála miatt. A húsvét hétfőn 88 éves korában elhunyt Ferenc pápára kegyelettel emlékezünk.
2025. ápr. 23.
Klein Szabolcs
Érettségi utáni szakképzés a győri Deákban!
Pénzügyi-számviteli ügyintéző - 5 0411 09 01 Vállalkozási ügyviteli ügyintéző - 5 0411 09 02
2025. ápr. 16.
Igazgatóság

Deákos sikerek az országos gépíró versenyen
A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Egyesülete idén is megrendezte országos tanulói gépírás versenyét április 2-9. között 360 középiskolás és egyetemista diák részvételével.
2025. ápr. 16.
Lantos Eszter oktató