Érettségi utáni szakképzés

Új EDIR honlapunk

Naptár

E-kréta

kreta banner

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

Reklámfilm

OH Bázisintézménye

ICDL vizsgaközpont

ICDL logo without strap

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Győri Szakképzési Centrum

Erasmus+

erasmus

 

wien

 

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

Pénziránytű

Origo Nyelvi Centrum

Waclaw Felczak Alapítvány

Látogatók

fogyasztovedelmi versenyA fogyasztóvédelmi verseny első fordulója online, ill. írásbeli részekből állt. Ezek után került sor a szóbeli fordulóra május 31-én. A döntő 6 feladatot ölelt fel. A feladatok a következők voltak: csapatnév indoklása, fogyasztóvédelmi eset indoklása, plakát készítése a póló életciklusáról, fogyasztóvédelmi totó, prezentáció előadása a Dunakapu téren tett piaclátogatásról, valamint a Sparban tett látogatás során készített interjú bemutatása. A döntőben 5 csapat vett részt, a diákcsapatok értékes jutalomban részesültek.

 

A helyezések:

  1. helyezett: Három muskétás (Friedmann Fanni, Cseri Ágnes, Kovács Veronika)
  2. helyezett: 9G-fFvcs (Jutasi Roland, Kovács László, Nagy Krisztián)
  3. helyezett: Rémjók (Szabó Laura, Horváth Boglárka, Vörös Boglárka)
  4. helyezett: Békés bizottság (Béri Imola, Bóka Anita, Kocsis Bianka)
  5. helyezett: Pindur pandúrok (Bákai Roberta Rea, Fehér Katalin, Suga Natália)

A zsűri tagjai: Horváth László, a Békéltető Testület nyugalmazott elnöke, Galambos Zoltán, a LIDL régióigazgatója, Kovácsné Zimborás Ágnes igazgatónő.

A zsűri munkáját segítették, ill. a felkészítésben részt vettek: Kollár Piroska és Polszter Csilla tanárnők.