Naptár

ECDL vizsgaközpont

E-kréta

kreta banner

Reklámfilm

EU Nagykövet Iskola

Látogatók

Ebédbefizetés

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

OH Bázisintézménye

Erasmus+

erasmus

Győri Szolgáltatási SZC

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően támogatást nyertünk a Szent Lászlótól Szent Lászlóig című pályázatunkra, amely a történelmi ismeretek bővítését ötvözi a gazdasági ismeretek fejlesztésével.

IMG 1914 fsds IMG 1930

A projekt keretében 2016 februárjában diákjainkkal három napra Nagyváradra utaztunk, hiszen a két várost összeköti egykori uralkodónk személye. A kirándulás során meglátogattuk a Szent László nevéhez fűződő emlékhelyeket és információkat gyűjtöttünk a végső produktum elkészítéséhez.
A történelmi ismeretek bővítésén túl egy másik célja is volt az utazásunknak, ugyanis a Szent László Líceum által rendezett Gazdálkodj okosan című tanirodai versenyen diákjaink gazdasági területen is megmérettették magukat, ahol a legjobb marketingeszközök kategóriában a második helyezést érték el. Emellett részt vettek egy interaktív pénzügyi képzésen, ahol tovább bővítették gazdasági ismereteiket. Az utazás kíváló lehetőséget biztosított további kapcsolatok kialakítására, amelyek szükségesek a pályázat minél eredményesebb megvalósításához.

A projekt megvalósításának folyamata a Nagyváradon szerzett ismeretek segítségével Győrben folytatódik tovább.

IMG 1942 lrp32810 IMG 2097
eft nfm ntp okfi