Naptár

ECDL vizsgaközpont

E-kréta

kreta banner

Reklámfilm

EU Nagykövet Iskola

Látogatók

Itt jelentünk meg!

Ebédbefizetés

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

OH Bázisintézménye

Erasmus+

erasmus

Győri Szolgáltatási SZC

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

A Nemzeti Tehetség Program keretében zajló Szent Lászlótól Szent Lászlóig című pályázatunk megvalósításának következő állomására a győri Zichy palotában került sor.

A program célja az volt, hogy a végső produktum sikeres előállításához szükséges ismereteket megszerezzék tanulóink.
A Zichy palota tevékenységét bemutató bevezető gondolatokat követően az előadás első felében Szent László tevékenységével, illetve a nevéhez fűződő legendákkal ismerkedtek meg diákjaink, majd ezután részletes tájékoztatást kaptak a Győrben megrendezésre kerülő Szent László napokról, annak részvevőiről, programjairól, megvalósításának egyes fázisairól. A programot minden év június végén szervezik a győri Bazilikában őrzött herma tiszteletére. A kétnapos fesztivál során felidézik a kor királyi városainak hétköznapjait.

Látogatásunkat a Zichy palota megtekintése zárta.

zichy1 zichy2 zichy3
eft nfm ntp okfi