Naptár

E-kréta

kreta banner

Reklámfilm

EU Nagykövet Iskola

ECDL vizsgaközpont

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

OH Bázisintézménye

Erasmus+

erasmus

Győri Szolgáltatási SZC

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

 A Nemzeti Tehetség Program által támogatott Szent Lászlótól Szent Lászlóig című pályázati programunk következő állomásaként a győri Székesegyházba látogattunk el, ahol egy nagyon érdekes előadást hallgattunk Szent László Győrhöz való kötődéséről. A program egyik kiemelkedő momentuma volt Szent László hermájának megtekintése, amelyet a Székesegyház Hédervári kápolnájában őriznek. A program zárásaként felmentünk a Püspökvárba, ahol a páratlan kilátásban  gyönyörködhettünk és további érdékességeket tudhattunk meg Szent Lászlóról. 

A program nagyban segítette a projektnapra való felkészülésünk sikerességét. 

1 2 3
5 4 6

eft nfm ntp okfi

Szent Lászlótól Szent Lászlóig a győri Székesegyházban