Érettségi utáni szakképzés

Új EDIR honlapunk

Naptár

E-kréta

kreta banner

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

Reklámfilm

OH Bázisintézménye

ICDL vizsgaközpont

ICDL logo without strap

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Győri Szakképzési Centrum

Erasmus+

erasmus

 

wien

 

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

Pénziránytű

Origo Nyelvi Centrum

Waclaw Felczak Alapítvány

Látogatók

Bemutatkozás

Kedves Látogató!

     Kovácsné Zimborás Ágnes vagyok, a Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

   33 éve vagyok a tanári pályán, ebből három évtizedet ebben a Győri Szolgáltatási SzC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumában töltöttem, 13 éve vezetem az iskolát és alapítványát.

   Ezer szállal kötődöm az itt dolgozókhoz, a jelenlegi diákokhoz, szülőkhöz, az itt megélt történések életem meghatározó részévé váltak. Az elmúlt évek igazgatói feladatainak ellátása közben a Deákhoz fűződő viszonyom még mélyebbé vált, úgy érzem, méltóképpen képviseltem az iskolát és alapítványát a legkülönbözőbb fórumokon, eredményei gyarapodásához hozzájárultam.

Célom, hogy az iskola hírnevét szolgáljam, tovább erősítsem. Mindezt vezetőként úgy szeretném tenni, hogy a munkatársaimat magam mellett tudhassam egy humánus iskola épülését szem előtt tartva.

     Az iskola hagyományainak tiszteletben tartása, értékeinek megőrzése, gyarapítása számomra eddig is a legfontosabb törekvéseim közé tartoztak, és a jövőben is ezen alapelveket szeretném követni. Mindezek mellett a mindenkori megújulás lehetőségeinek keresése, az innováció szem előtt tartása vezetői céljaim másik alapköve. A szakképzésnek mindig a jelen és a jövő szolgálatában kell állnia, figyelemmel kell lennie, és reagálnia kell a munkaerő-piac kihívásaira.

   A korrekt, őszinte és bizalomteli kommunikáció az egyik legfontosabb vezetői képesség, amelynek segítségével mód nyílik az iskola kapcsolatrendszerének gyarapítására, hírnevének öregbítésére. Tiszteletadás minden dolgozónak, a munkatársak támogatása, együttműködés a fenntartóval, az oktatás, művelődés különböző intézményeivel, városunkkal, külföldi partnereinkkel. Hidat képezni múlt - jelen és jövő között. Ezeket tartom magammal szemben a legfőbb elvárásoknak.

     Az igazgatói munkát szolgálatnak tekintem. Nehéz, de nagyon szép szolgálatnak, amelyet minden abban érintett javára szeretnék végezni. Az iskola eredményei jók, azt igazolják, hogy helyes úton járunk. A teljesítmények mögött az iskola dolgozói közössége áll, akikkel együtt biztos jövőt építhetünk.

.

 

Elérhetőségek:

Kovácsné Zimborás Ágnes

a Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány kuratóriumának elnöke

96/312-135

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Győri Szolgáltatási Szc Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

9022, Bisinger st. 32.