Az idei tanévben sikerült jelenléti formában megrendezni a hagyományos EU-napunkat 2022. április 13-án. 10 osztály részvételével 1-1 EU-s ország képviseletében osztályvetélkedőt szerveztünk. Az osztályok különböző próbatételeken pontokat gyűjtöttek, melyek összesítéséből kerültek ki a helyezettek. A program során az osztályok feldíszítették tantermeiket az általuk képviselt ország jegyében, kvízeken, tudáspróbákon vettek részt, prezentációkat mutattak be, ételspecialitásokat készítettek, foci EB-n mérkőztek meg, plakátokat készítettek és parlamenti vita szimuláción képviselték osztályukat.
A nap második felében különböző színvonalas előadásokat hallgathattak meg az osztályok az EU működésével illetve a környezettudatossággal kapcsolatban. Vendégelőadónk volt Zalán Barnabás a Metalle&Recycling Bt cégvezetője, Dr. Lakatosné Dr. Novák Éva a Győr-Moson-Sopron megyei Europe Direct irodától, Kozma Gergely és Baktai Erzsébet a budapesti Ezergyerek Alapítványtól, valamint érdekes előadást tartottak iskolánk végzős diákjai is: Varga Zília, Kauschitz Márton és Nagy Patrik.
A pontok összesítése alapján a vetélkedősorozatot a 11.i osztály nyerte, míg a 11.e és a 10.g osztályok a második és a harmadik helyen végeztek. A diákok egyénileg is versenyezhettek az előzetesen meghirdetett fotó-, videó- és rajzpályázat keretén belül. A nyertes osztályok és egyéni versenyzők nyereményei: egy torta és ajándékcsomagok a GYMS megyei Europe Direct irodától, egy idegenvezetéssel egybekötött csoportos városnéző séta Csobayné Pintér Éva felajánlásából a Gyere Győrbe cég képviseletében, ajándékcsomagok az Európai Parlament Budapesti Tájékoztató Irodájától, vásárlási utalványok és ajándékcsomagok a Győri Szakképzési Centrum jóvoltából illetve egy ajándékutalvány a Szabadulós Pincétől.
Az EU-napi program záró elemeként az osztályoknak egy-egy produkciót kellett elkészíteniük és videóra venniük az általuk képviselt ország kultúrájához kapcsolódóan. Ennek a feladatnak az elbírálása és díjazása külön történik. A különdíj egy Rév Színházas előadás lesz, a zsűrizést a díj felajánlója, Balla Richárd társulatvezető vállalta.
Köszönjük az osztályok és osztályfőnökök lelkes részvételét, a kollégák közreműködését, gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük a támogatók felajánlásait.
Lacsikné Major Viola és László Ildikó
EPAS senior nagykövetek