Érettségi utáni szakképzés

Naptár

E-kréta

kreta banner

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

Reklámfilm

OH Bázisintézménye

ECDL vizsgaközpont

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Győri Szakképzési Centrum

Erasmus+

erasmus

 

wien

 

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

joomla facebook

Pénziránytű

Origo Nyelvi Centrum

Waclaw Felczak Alapítvány

Látogatók

DSC 0638„Így szép az Advent:
Te adhatsz,
Ő adhat,
Mi adhatunk,
Mindannyian, bizony mindannyian:
Valakinek Angyala Vagyunk.”   (Bedő Gábor: Csendes az Advent, várakozunk)

Iskolánk régi, jeles hagyománya, hogy az adventi időszakban megünnepeljük iskolánk névadója, Deák Ferenc névnapját.

A Richter János Hangverseny- és Konferenciateremben megrendezett Deák-est keretében kilencedikes tanulóink bemutatkozó műsorral kedveskedtek szüleiknek, rokonaiknak, diáktársaiknak és tanáraiknak.

Kovácsné Zimborás Ágnes, iskolánk igazgatónője ünnepi beszédében kiemelte, hogy az idei Deák-est különleges esemény az életünkben, hiszen a járványhelyzet ellenére is megtarthattuk, „kinyílhattak a kapuk és a szívek”. Az est főszereplői, a gyerekek elvarázsolhatták szüleiket, az adventi várakozás csodája bennük teljesedett ki.

Az ünnepi megnyitót követően bemutatkoztak iskolánk tehetségei, a csikvándi zenekar citerázott, majd a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnökasszonya, Nagy Józsefné Joó Edit adta át a „A mi erőnk hittel és akarattal növelhető, mások elfogadása szeretettel tanulható” címmel hirdetett kisfilm és fotópályázat nyerteseinek a díjakat.

Világi Karolin, 12.e osztályos tanulónk Adele: Make you feel my love című dalát énekelte el a közönségnek. Ezt követően láthattuk új kilencedikes osztályaink műsorait, akik énekekkel, táncokkal, dramatikus előadásokkal, az osztályok életéről készül képekkel kedveskedtek a nézőknek.

A rendhagyó est második felében Vorigin Dzsenáró 10.i osztályos tanulónk elektromos gitáron játszott, majd az elmúlt tanévben kezdett évfolyamaink is előadták bemutatkozó műsoraikat, hiszen a tavalyi évben sajnos elmaradt az ünneplés.

A lehetőség, hogy újra együtt lehettünk, hogy ünnepelhettünk, különleges hangulatot teremtett mindannyiunk számára. Hagyományainkhoz híven mindkét bemutatkozó az iskola szellemiségét, a közösséghez tartozást jelképező a Deák-esküvel zárult.

Köszönjük a kedves szülők támogatását és részvételét, a gyermekek munkáját, az osztályfőnökök és a szervezők segítségét!