Érettségi utáni szakképzés

Naptár

E-kréta

kreta banner

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

Reklámfilm

OH Bázisintézménye

ECDL vizsgaközpont

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Győri Szakképzési Centrum

Erasmus+

erasmus

 

wien

 

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

EU Nagykövet Iskola

Facebook

joomla facebook

Pénziránytű

Origo Nyelvi Centrum

Waclaw Felczak Alapítvány

Látogatók

tanevzaro 2021A 2020/2021-es tanév lezárását a járványügyi helyzet javulása és a törvényi rendelkezéseknek köszönhetően hagyományos módon ünnepelhettük meg.
A június 19-én tartott ünnepélyen a 10. i osztály vidám műsorral búcsúztatta el a tanévet. Igazgatónőnk, Kovácsné Zimborás Ágnes tanévzáró beszéde után pedig iskolánk kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákjai vették át jutalmaikat. A versenyeken való sikeres szereplésért is számos díjat osztott ki igazgatónőnk.
A műsor után a tanulók osztálytermeikben vették át bizonyítványaikat osztályfőnökeiktől.

Minden kedves diákunknak és kollégánknak kellemes nyári szünetet kívánunk!