Naptár

ECDL vizsgaközpont

E-kréta

kreta banner

Reklámfilm

EU Nagykövet Iskola

Látogatók

Itt jelentünk meg!

Ebédbefizetés

Nemzeti Tehetség Program

ntp kicsi

OH Bázisintézménye

Erasmus+

erasmus

Győri Szolgáltatási SZC

Energiatudatos iskola

Energiatudatos Iskola 2018

Jövő közgazdásza

jovokozg logo kicsi

Facebook

joomla facebook

tanirodaikiallitas2018. december 19-én ismét megrendeztük – az immár több éves hagyománnyal bíró – Nemzetközi Tanirodai Kiállítást.

A rendezvény helyszíne a Széchenyi Egyetem Apáczai Karának tornaterme volt, ahol 17 gyakorlócég mutathatta meg magát és termékkínálatát a látogatóknak és a szakmai zsűrinek.

 

A tanirodai kiállításon külföldi gyakorlócégek is részt vettek, amelyek a hazai színekben versenyző deákos csapatok mellett nagyon szép sikereket értek el.

A Belgiumból, Szlovákiából és Romániából érkezett versenyzőkön kívül Ausztriából is érkeztek diákok, akik látogatóként tekintették meg a színvonalas kiállítást.

A kiállítás – amelynek fővédnöke Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára volt – a támogatók által felajánlott értékes díjak átadásával zárult. Dr. Vágyi Ferenc Róbert, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának egyetemi docense, a zsűri elnöke elismerően szólt a versenyzők felkészültségéről, a kiállító gyakorlócégek szakmai munkájáról. A zsűri további tagjaként Dr. Dusek Tamást, a Széchenyi István Egyetem Gazdasági Elemzések tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát valamint Molnár Albertet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét  üdvözölhette iskolánk az eseményen.

A versenyen a következő eredmények születtek:

Megnevezés

Gyakorló cég, diák neve

Iskola

Felkészítő tanár

1.       1. helyezés

Black Magic Bar, s.r.o.

Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer

Lukács Végh Zsuzsanna

2.       2. helyezés

Lusso Kft.

Deák , Győr

Ábrahámné Baranyai Bernadett

3.      3.  helyezés

Bioland Kft.

Deák, Győr

Kocsis Anett, Pelentainé Bálint Ildikó

„Legjobb stand” különdíj

Hungry Hungary

Deák, Győr

Kocsis Anett

„Legjobb katalógus”

különdíj

Hungarian Horror Show Kft.

Deák, Győr

Bugyenszkiné Lukács Réka

„Legjobb eladó (fiú)”

különdíj

Nagy Benedek Károly

(Veszély háza Kft.)

Deák, Győr

Ábrahámné Baranyai Bernadett

„ Legjobb eladó (lány)”

különdíj

Ramm Viktória

(Tea for You Kft.)

Deák, Győr

Pelentainé Bálint Ildikó

„Legjobb külföldi kiállító” különdíj

F.E. „SECRETELE BUNICII” S.R.L.

Liceul Technologic Nr.1 Salonta, Nagyszalonta

Buz Angela Rodica,

Szatmari Diana

Kamarai különdíj

@PromoStyle

VHSI, Brugge

Steven Lannoo

„Legjobb ügyviteli tevékenységet végző cég”különdíj

Falni Jó Pékség

Deák, Győr

Kocsis Anett

 

Iskolánk X. Nemzetközi Tanirodai kiállításának támogatói voltak:

Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány

Győr Megyei Jogú Város

Alcufer Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kantharosz Alapítvány

OTP Bank Nyrt.

Deák-iskola Szülői Szervezete

Pedró Pékség

Vaskakas Sörfőzde

Darnó-Hús (Funkció Kft.)

Pannon - Víz Zrt.

CBA Kft.

Hard-Tech Bt.

Vidanet Zrt.

Pungorné Czifrik Zsuzsa egyéni vállalkozó

Supreme Akkreditált  Nyelviskola és Nyelvvizsga Központ

Széchényi István Egyetem

Edutax Kft.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Cserpes Sajtműhely

Duna Takarék Bank Zrt.

 

Köszönjük szépen támogatásukat!

 

DSC 0861

DSC 0869

DSC 0872